2012. július 27., péntek

Falling Water


Bár a színei miatt inkább Sunset, azaz Naplemente kéne hogy legyen ennek a kendőnek a neve. A fonalat Erzsikétől vettem, ő fonta, festette. Álompuha szépség. A mintát Rose Beck tervezte, én meg jól megkötöttem. A fényképezőgépem természetesen lemerült, a kábel természetesen nincs nálam, így mobillal készültek a nem túl jó fotók. Az igazi szín valahol az első és a második kép között van.
Külön szerencse, hogy pont a leláncolásnál volt színváltás a fonalban, így egy kicsit olyan, mintha más színnel szegélyeztem volna. 
Fonal: Erzsike fonása, festése (110 gramm/345 m)
Minta: Falling Water Shawl by Rose Beck
Tű: 4 mm
Elkészítés ideje: 1 hét





Fonalimpia

Rendes kötős, horgolós mindig talál ürügyet (kell ürügy???) egy kis böködésre. Most például az olimpia az apropó. A ravelryn szerveződött közös kötésről lekéstünk és nyelvi akadályok is vannak, ezért a facebookos csoportból verbuválódott össze egy kisebb csapat (a kisebb relatív fogalom, ebben a percben már 110-en vagyunk :). Különösebb szabálya nincsen a dolognak, tehát ha valaki nem fejezi be augusztus 12-ig a munkáját, nem fogjuk megkövezni, sőt akinek eddig a szekrény aljában tartogatott ufo-ja van, azt is befejezheti, nem fontos új dologba kezdeni.
Még nem késő jelentkezni, itt lehet megtalálni a csoportot, ma este a megnyitó alatt startolunk.

Én Kristina Vilimaite Radical Change kendőjét fogom megkötni ebből a gyönyörűségből, amit Erzsikétől vásároltam nem is olyan rég:

2012. július 19., csütörtök

Török szépség


Időnként rámtör a horgolhatnék, így volt ez most is. Olyan  mintát kerestem, ami könnyen memorizálható, mondjuk strandon nem, de azért reggelente az erkélyen kávézás közben bátran horgolhatom. Így esett a választás a Drops egyik mintájára, amiből végül csak a kendőtest mintáját használtam fel, az igen egyszerű szegélyt már magam ötlöttem ki. A szegélyben lévő  háromráhajtásos pálcák ugyanis annyira punnyadtak lettek, hogy teljesen értelmetlennek láttam azzal kísérletezni. 
Nagy bánatom, hogy ennek a szépséges fonalnak ezt az árnyalatát már nem gyártják, nekem ez volt a kedvencem első perctől fogva. Kár érte.



Minta: Tranquility by Drops
Fonal: Barka Limonádé Márvány (Alize Bamboo Fine)
Felhasznált mennyiség: 140 gramm
Tű: 3,5 mm
Elkészítés ideje: 10 nap



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...