Oldalak

2011. augusztus 27., szombat

Augusztus 27.

Készterméket mutatni most nem tudok, de a folyamatban lévőkről tudósítanék, és közben két kéréssel is fordulnék a Kedves Szomszédasszonyokhoz.
Először is itt van ez a néhány afrikai virág. Nagyon megszerettem ezt a virágot a puffancsnál, így horgoltam néhányat, majd meglátjuk, talán díszpárna lesz ezekből is.


Azután van egy kardigánkezdeményem is Barka Pillangó Porcelánból. A kép még tegnap készült, azóta a kardigán már nagyobbacska lett, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy a fonal nem lesz elég. És ehhez kapcsolódna a kérésem: ha véletlenül van valakinek két gombóc ilyen fonala, szívesen megvenném.


A kardigánt egyébként a nyakától lefelé kell készíteni jó vastag tűvel, így igen haladós, és ráadásul a minta is igen egyszerű. Remélem eljutok odáig, hogy a fordításhoz engedélyt kérjek a tervezőtől, és közkinccsé tegyem itt a blogon.
A fordításhoz kapcsolódva nem mellékesen meg kell említenem Gyöngyivel közösen elkövetett akciónkat. Gyöngyi azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy az általa kép alapján(!) horgolt Crobaktus mintáját fordítsam le. Ő engedélyt kért a „feltalálótól”, és közzé is tette a mintát az oldalán. Köszönöm Gyöngyinek, hogy rám gondolt, és ezzel inspirált arra, hogy később is fordítgassak, amikor időm engedi. 
És végül, de egyáltalán nem utolsó (sőt! az első) sorban itt van egy táskakezdemény, ami szintén már jóval nagyobbacska a fényképen lévőnél. (Mostani állapotában butaság lett volna lefényképezni, mert semmi más nem látszott volna belőle csak egy lottyadt izé :) Lassan készen van a táska teste (vagy hogy is mondják), hozzákezdek a vállpánthoz és a fedeléhez, azután a béleléshez. Készültségi fokát tekintve, a három projekt közül ez lesz az első, amit teljes pompájában megmutathatok.


Valaki kérte a táska leírását is. Mivel fejből horgolom, teljesen saját „találmány”, és ráadásul menet közben is alakul, formálódik, ezért nem nagyon tudom lekottázni, de az alapvető lépéseket meg fogom mutatni, ha készen leszek vele.

És még egy kérés: ha valakinek tetszett a Pamuya kendőm vagy a Puffancsom vagy a horgolt táskám, most szavazhat rá a TarkaBarka galériában vagy a Barka facebook oldalán. Köszönöm mindenkinek!

2011. augusztus 15., hétfő

Puffancs


Ennek a párnának a mintáját Lucy blogján találtam és rögtön meg is tetszett. A minta roppant egyszerű, szellemes és a végeredmény önmagáért beszél. Kiváló tutorial tartozik a blogbejegyzéshez. Szeretem a munkáit (annak idején Ájk és Májk figuráját is tőle kölcsönöztük), bár nekem kissé túl színesek, így ezt is kicsit visszafogottabbra csináltam, de azért nagyon vidám kis darab. A hátsó oldala eredetileg színes koncentrikus körökből áll, internetes barangolásaim során azonban nagyon megtetszett az afrikai virág mintája mandalával kombinálva. A mandala is már régóta a listámon van, Gabi és Florentine is csinált ilyet. Ráadásul Gabiét élőben is láthattam, már akkor tudtam, hogy ilyen nekem is kell. Így mindezek egyvelegéből a Barka Gilice színeiből megszületett az én puffancsom:

Az átmérője kb. 28 cm, magassága kb. 14 cm,
nagyjából 15 dkg fonalat használtam fel hozzá.



2011. augusztus 8., hétfő

Horgolt táska


Már régóta gondolkodtam rajta, hogy kéne egy táskát varrni. De mert varrásban azért nem vagyok ennyire (sem) profi, amikor kezembe került ez a rég vásárolt Barka Vitorlás Medvemama árnyalatban, gondoltam, ha nem varrni, akkor horgolni. Többedik próbálkozásra sikerült is az alját összehozni, és utána már a többit (szinte) gyerekjáték volt megcsinálni. Aztán jött a bélésprobléma. Mert bélés nélkül nem táska a táska, ezért hát varrtam bele bélést, rózsaszín-fehér pettyest, FABtextilest. Illetve az egyik fele FABtextiles, a másik, ami nem látszik, az egy sima fehér Ikeás függönymaradék. Így jobb a tartása. Az aljában táskamerevítő, belül egy zseb és egy mobiltartó van, és nem maradhatott ki a kulcstartó karabiner sem. A bélést kézzel varrtam bele olyan módon, hogy a fonalat szálaira szedtem, ezzel varrtam körbe. Az ötlet jó volt, a kézzel varrást pedig sokat kell még gyakorolnom. A gombok a bélés anyagával behúzott műanyag Prym gombok. Ezeket Budapesten a hűvösvölgyi Stop.Shopban lévő Pompom boltban vásároltam. És hogy ne legyen olyan morcos medvemama külseje, kellett rá valami csicsa is. Zsangyallal való többszöri telefonos és ememeses egyeztetés után a jojónál maradtunk (mert mindig az első ötlet a legjobb), a jojók közepére pedig odavarrtam egyet-egyet a most kedvenc gombból. Hát, ez az én első horgolt táskám.

 

2011. augusztus 7., vasárnap

Római roló – ahogy mi csináljuk



Amikor elkészült Zsangyalék római rólója, többen kértétek, mutatnám meg, hogyan is készül. Nos, Adél hathatós segítségével végre elkészült a tutorial, amit most közzé is teszek. Adél volt ugyanis az, aki elsőként elolvashatta, értelmezhette és véleményezhette. Itt is köszönöm neki, nagy segítség volt! Mivel soha életemben nem készítettem ilyen leírást, lehet, hogy némelyeknek túlságosan részletes lesz, másoknak pedig maradnak sötét foltok, amiket meg kell majd világítani. Az előbbieket kérem, legyenek türelmesek, aki kezdő ebben a témában, annak fontos, hogy jó alaposan le legyen írva a dolog, az utóbbiaknak pedig csak azt tudom tanácsolni, hogy írjanak, kérdezzenek, nagyon szívesen segítek. Amikor az első rolókat csináltam, biztos nem tartott volna fél évig a varrás, hogyha van valaki, aki megvilágítja számomra a mitmiérteket.
Tehát mindenkinek jó munkát! Letölthető pdf itt. (A googledocs-ban a rajzokon nem látszanak a vonalak, de ott vannak! A File, Print paranccsal ki lehet nyomtatni és el is lehet menteni.)


Itt látszik, hogy hogyan volt kiakasztva az ablak mellett kampóra.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...