Oldalak

2012. június 21., csütörtök

Green Lavender


Ismét egy teszt. Kutas Ági Lavender Honey nevű pulóvere került sorra. Életemben először kötöttem Drops fonalból, és ez az első találkozás nem okozott csalódást. Bár a fonal tiszta pamut, mégsem nyúlik, mint a rétestészta (eddig nagyjából ilyen tapasztalataim voltak a pamutokról), nagyon szépen megtartotta a méretét. A pulóver a nyakától lefelé kötődik, varrás nélkül készül, nagyon egyszerű mintával. Hosszú és rövid ujjú változatban is megköthető. Én inkább a hosszút választottam, mert nem voltam benne biztos, hogy nyáron hordanék-e rövid ujjú kötött fölsőt. Erre némiképp rácáfol, hogy most épp len fonalból kezdtem el egyet kötni. Nos, majd meglátjuk, mennyire jön ez be nekem. Ezt a hosszú ujjú verziót mindenesetre szeretem, még akkor is, ha ebben eléggé látszik, hogy az az öt kiló, amit eddig fogytam, édeskevés a jó alakhoz. De no csüggedés, ez újabb lendületet ad nekem. :)

Minta: Lavender Honey by Kutas Ági
Fonal: Drops Safran 14-es árnyalat
Felhasznált mennyiség: 6,5 gombolyag (32,5 dkg)
Tű: 2,5 és 3,5 mm KnitPro
Elkészítés ideje: 10 nap
Lánc: Avadeco by AVARRO
(még tavaly kaptam a Goubán a szülinapomra)
Fotó: Zsangyal



2012. június 17., vasárnap

Loopy

Erre a névre hallgat a bárány (legalábbis az eredetije), amit Eszternek készítettem a névnapjára még májusban. Kivételesen időben kész lettem! (Rendben, az utolsó simítások átadás előtt három órával még hátra voltak :) )
A fotósorozat ötlete és kivitelezése Tamásé. A kollázs pedig a Picasaé :)



A bari mintája ITT vásárolható meg.

Én az eredetivel ellentétben nem gyapjúból, hanem Drops Parisből készítettem, nem egészen 1-1 gombócot evett meg. Már a fonal összetételének változása miatt is kellett néhány apróbb átalakítás, ám a legnagyobb kihívást mégis a körben kötés jelentette. Az eredeti síkban készül, és össze kell varrni, ez nekem pont elég volt a test kialakításánál. (mumus!) A lábakat, füleket, fejet körben kötöttem, nagyon izgalmas volt így!
Fejét körülbelül tízszer kezdtem újra, végül Ahama blogján találtam megoldást: a félgömb mintája alapján készült a hátsó része, utána nagyjából követtem az eredeti leírást. Ezúton is köszönöm Ahamának a sok hasznos ötletet, amit megoszt velünk!
A szemekhez természetesen nem volt se filclapom, se gyöngyöm, ezért végső elkeseredésemben egy polctartó tipli gumikarikáit használtam fel, ezt tekertem körbe törtfehér fonallal, a közepére pedig böködtem egy kis barnát. :)
Mikor elkészült, megállapítottuk, hogy erősen emlékeztet Süsüre és Mekk Mesterre is. :D

Még egyszer Boldog névnapot kívánunk!

Zsangyal

2012. június 2., szombat

Négylevelű párna


Ha az embernek testvére van, akkor neki van születésnapja is. Ezt még azzal lehet tetézni, hogy pont olyan párt talál magának, akinek majdnem ugyanazon a napon van a születésnapja. Ez csak azért gáz, mert óhatatlanul közös ajándékot vesz/csinál az ember nekik, mert az ember már csak olyan, hogy jól összevonja őket. :))
Én is így tettem, bár meglehetősen későn jutott eszembe ez a remek ötlet, vagyis hogy kötök nekik két díszpárnát. A kettőből végül egy lett — ez fért bele az időbe —, de az ígéretet bírják, miszerint lesz másik is (esetleg más mintával, hogy ne legyen olyan unalmas).
A párna mintája a Drops oldalán található. A két párnalap középről kezdődik körben kötve. Magic looppal dolgoztam már az elejétől fogva. A minta rajzos, tehát aki nem tud angolul — szerintem —, az is simán belevághat. Az elkészítés körülbelül egy hetet vett igénybe úgy, hogy néha azért nagyon unalmas volt, ezért mást is csináltam.

Fonal: Barka Diplomata Flört
Felhasznált mennyiség: kb. 15 dkg
Minta: Drops 118-45
Elkészítés ideje: kb. 1 hét
Amikor elkészült a két párnalap, I-corddal dolgoztam össze úgy, hogy a két lap szemeit egymás után felszedtem a tűre, egyet innen, egyet onnan, azt simán együtt lekötöttem, és folytattam az I-cordot. Az egyik felét nyitva hagytam, ott külön láncoltam le a szemeket, és az Erikától tavaly vásárolt gombokat varrtam rá. Kis szünet után jöhet a következő. De az Golf színű lesz.

A párnát beneveztem a júniusi Barka galériába, már lehet rá szavazni, ha tetszik nektek.


A licitálás lezárult


Zsuzskáé a nyerő licit, övé a kendő. :)
Gratulálok és nagyon szépen köszönöm mindenkinek,
hogy licitált!
Zsuzska, kérlek, írj nekem egy emailt a
gumi.pok68@gmail.com-ra,
hogy meg tudjuk beszélni a továbbiakat.



Ma éjfélig tart a jótékonysági árverés a szegedi újszülöttmentők javára,
amint már írtam is róla
Licitálni itt lehet kommentben ma 24 óráig.
A kommentbe az összeg mellé a licitáló nevét is kérném odaírni.
Ha valamiért nem sikerülne megjegyzést hagyni,
akkor a gumi.pok68@gmail.com emailcímre is írhattok.


A licit tárgya a Berry Yogurt kendőm.
Törtfehér bambuszfonalból készült, fantasztikusan puha,
kellemesen hűvös tapintású, igazi nyári darab, romantikus nyári esték nélkülözhetetlen kelléke (meg a nem romantikusaké is :)).
A mintát Kutas Ági tervezte, az ő engedélyével kerül árverésre.
A kendő mérete: 140 cm x 56 cm
Kikiáltási ára: 4000 Ft
Licitlépcső: 500 Ft





És végül egy tabló a színes kínálatról, amely az árverés facebook oldalán alaposabban szemügyre vehető. Onnan pedig már csak egy kattintás a blog linkjére, és lehet licitálni. Nézzétek meg,  hátha találtok kedvetekre valót. Az oldalt az is meg tudja nézni, aki nincs regisztrálva a facebookra!




Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...