Oldalak

2013. december 30., hétfő

Bugyor


Az idei év utolsó projektje ez, de egyben a jövő évi nagy fonalfalás első darabja is. Fonalfalásra nagy szükség van, mert rengeteg falnivaló gyűlt össze ebben a három évben, így most már illendő lenne legalább egy részét elkötnöm, és nem újabbakkal gyarapítani a készletet.
A bugyor fonalát még valamikor az Aldiban vagy a Lidlben vettem, jól feltankoltam belőle, volt belőle 4 x 4 gombóc. Ebből most el is fogyasztottam 7 gombócot (a színátmenetesből négyet, a nyers színűből hármat), úgyhogy még maradt egy bugyorra való belőle.
A táskával nagyon elégedett vagyok, főként mert saját fejem után mentem, nem minta után kötöttem, ilyen ritkán szokott lenni. Ráadásul teljesen körben kötve készült, nem külön kötöttem meg az alját és úgy szedtem fel a szemeket. A másik adagot is valami ilyenre akarnám felhasználni, de most egy kicsit kisebb tűvel kell kötnöm, mert a 8-as tű gyilkos dolog a kéznek. Bár azt is hozzá kell tenni, hogy mintegy három nap alatt végeztem vele, és persze nem egész napokat kötöttem végig.


Az egyetlen hülyeség, amit elkövettem, bár nem tudhattam, hogy nem így kell csinálni, hogy a szálakat nem varrtam el még a nemezelés előtt. Úgyhogy most majd ki kell találjam, hogy mit csináljak legalább azokkal, amik nagyon a szélén vannak, hogy ne lógjanak ott nekem.


A nemezelés mosógépben történt, 40 fokos programon, 900 fordulatos centrifugálással, két régi törölköző társaságában. Nagyjából annyit ment össze, amennyire számítottam, kb. 30%-ot, ahogy a nagykönyvben meg van írva :)


2013. december 27., péntek

Macskainvázió


Különféle okokból rengeteg macskát kötöttem az utóbbi időben. Kezdődött Anett szülinapi dagi macskájával, aztán folytatódott egy jótékonysági projekttel, aminek először nem volt meghatározott célcsoportja, de aztán mégis lett. A vakok óvodájának kötöttünk 45 darab macskát egy kis facebookos csoportban. Nagy öröm volt, hogy minden ovist „el tudtunk látni” cicával, mert először azt gondoltuk, hogy csak egy részüknek sikerül elkészítenünk a karácsonyi macskajándékot. De végül annyi összejött, hogy még Berettyóújfalura is küldtünk az Igazgyöngy Alapítványnak
A macskák Linda Dawkins mintája (Beans the Cat) alapján készültek. Remélhetőleg hamarosan felkerül a magyar fordítás is a ravra.

Egy a kb. 8 közül, amit én kötöttem
(fonal: néhai Mosó Masa a barkából)

Csoportkép :)


Az ovisoktól ajándékokat is kaptunk: 



Aztán amikor a jótékonyságot letudtuk, én még mindig nem tudtam leállni. 
Készült egy barátmacska az új barkás tweedből: 

barátmacska
(fonal: Kiss the Frog Mellow a Barkából)

És végül az utolsó percekben karácsonyi ajándékként páros cicák Zsangyalnak és a kedvesének (össze vannak ám varrva!! :P). 

macskapár
(fonal: néhai Öt órai tea a Barkából)

Most egy kicsit nem szeretnék macskát kötni...

2013. december 21., szombat

Song of the Sea


Rohammunkában készült ez a nyakas, a férjem kérésére, de persze nem neki, hanem családunkban valaki másnak. Már kötöttem neki máskor is, akkor el is ment a kedvem az egésztől, annyira nem éreztem, hogy örülne neki. Így idén eszembe sem jutott, bár másnak sem akartam most kötöttet. Szóval jött a kérés hétfőn, aztán a fonalkeresgélés ezerrel, aztán a vásárlás, és kedden este már neki is fogtam, hogy mihamarabb készen legyen. A mihamarabb péntek este jött el, amikor is végre leláncoltam. Nagyon egyszerű, de nagyon látványos minta, aminek a kötése közben az ember nem unja dögre magát, de nem is kell papír hozzá, mert fejből simán megy. Szóval elkészült. Én nagyon örülök neki, az meg nem is érdekel, hogy az illető mit fog mondani rá. Legfeljebb visszaveszem, és jól elhordom. :P


minta:
Song of the Sea by Louise Zass-Bangham
fonal:
Debbie Bliss Rialto DK (23040) a fonalclub.hu-tól
(100% meninói gyapjú, 50 gramm/105 méter)
felhasznált mennyiség:
3 gombóc és egy kicsi
tű:
3,5 mm


2013. december 12., csütörtök

Nyakas cserebere


Ismét izgalmakban bővelkedő csereberét zártunk. Nekem Adél kötött, én pedig Gabinak kötöttem. Először arról, amit én kaptam. Nagyon szeretem az olyan kötött holmikat, amiben a fonal szépségét nem nyomják el mindenféle csicsa mintával. Azt hiszem ez a nyakmelegítő az egyik legjobb példa rá (aztán  majd lejjebb a másik példa is látható lesz). Hihetetlen puha, és azt hiszem, hogy nagyon illik hozzám. A fonal Rico Essentials Cashlana (80% merinói gyapjú és 20% kasmír), és egyszer muszáj lesz belőle feltankolnom. :)


És ha még ez nem lett volna elég, kaptam még adventi teaválogatást, minden napra másféle teát és hozzá mindenféle jókívánságokat, amit Adél szerencsére lefordított nekem németről. Igazán nagy öröm volt, nagyon szépen köszönöm itt is, Adél!



És akkor jöjjön az én nyakasom. Komoly fejtörést okozott, hogy mit kössek és miből Gabinak. A szín kiválasztásánál Luca volt segítségemre, amit ezúton is köszönök, a mintán meg sokáig hezitáltam. Végül az Elyse nyakmelegítőnél maradtam, mert nekem ehhez a színhez valami egyszerű minta dukált. Aki ismer, tudja, hogy nekem a piros nem színem, és aki köt, az tudja, hogy olyan színt kötni nagyon nehéz, ami nem tartozik a palettánkhoz. De azért hősiesen megküzdöttem vele, és meg kell valljam, ha napsütésben néztem ezt a fonalat, igazán nagyon tetszett (na, jó, a végére már napsütés nélkül is :) )

fonal: Rial Filati Merino Soft a Barkából


2013. december 2., hétfő

To infinity and beyond


Még sohasem kötöttem két különféle szállal, de amikor elővettem az én szépséges Zauberwise fonalamat, és elkezdtem kötni, akkor eszembe jutott az a fonal, amit tavaly a segítsüti.hu-n vettem. Akkor még fogalmam sem volt, hogy mi lesz majd belőle, de most nagyon jól jött, hogy van. 

Zauberwiese
65% kasmír, 35% selyem
100 gramm/400 méter

Barka Piktor „segítsüti” szín - Bucilla festése
100% gyapjú
100 gramm/1300 méter

Így aztán összefogtam a két szálat, és lett belőle ez:

Minta: To infinity and beyond by Joji Locatelli
Mérete: kb. 20 centi magas, a kerülete pedig kb. 120 cm


A minta egy kicsit macerás, mert sok-sok csavarás van benne, de megéri végigküzdeni.



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...