2010. november 8., hétfő

Auróra

Ismét elkészült egy remekmű (?) kis hibákkal/tanulságokkal. A legfontosabb viszont, hogy Anyukának nagyon tetszett. Mindenképpen olyat akartam csinálni, ami jó meleg, de ugyanakkor mutatós is. Hát, talán sikerült. Barka Négy évszak Viola árnyalatából készült, 6 gombócot fogyasztott, és a vége felé már igen falánk volt :), bár én két mintával szélesebbre csináltam (ez a tanulság része: nyugodtan lehetett volna az eredeti minta szerint, úgy sem lett volna kicsi). A tegnapi fényviszonyok miatt nem sikerült túl jó képeket csinálni; ennyire nem lila, némiképp halványabb – nekem az egyik kedvenc színem.


Közben pedig már javában horgolom a kis szütyőmet, amibe tegnap reggel teljesen belehabarodtam.

„Ez a rész elég monoton, de túl kell esni rajta…” Hát, igen :)

Sajnos nem lesz készen holnapra, pedig holnap jön hozzánk az az ifjú hölgy, akinek oda akartam ajándékozni, és aki még csak hat éves, de már tudja, hogy állatorvos szeretne lenni; anyukájától tanulja az állatok szeretetét és gyógyítását, és aki egy tüneményes, mindig mosolygós kislány. Nagyon kedvelem, és amikor elkezdtem horgolni a szütyőt, rögtön rá gondoltam, hogy ha tetszik neki, akkor az ővé lesz. De sebaj, majd legközelebb, mostanában úgyis gyakori vendégek nálunk, mert Pamacs kutyánk igen megöregedett és ennek megfelelően nincs túl jó állapotban, bár ahhoz képest, hogy november 1-jén már felkészültünk az elaltatására (horror volt az a nap), az állatorvosnak köszönhetően most öregurasan járja a kertet. Kis haladékot kaptunk, aminek együtt örülünk Pamaccsal. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...