2011. augusztus 27., szombat

Augusztus 27.

Készterméket mutatni most nem tudok, de a folyamatban lévőkről tudósítanék, és közben két kéréssel is fordulnék a Kedves Szomszédasszonyokhoz.
Először is itt van ez a néhány afrikai virág. Nagyon megszerettem ezt a virágot a puffancsnál, így horgoltam néhányat, majd meglátjuk, talán díszpárna lesz ezekből is.


Azután van egy kardigánkezdeményem is Barka Pillangó Porcelánból. A kép még tegnap készült, azóta a kardigán már nagyobbacska lett, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy a fonal nem lesz elég. És ehhez kapcsolódna a kérésem: ha véletlenül van valakinek két gombóc ilyen fonala, szívesen megvenném.


A kardigánt egyébként a nyakától lefelé kell készíteni jó vastag tűvel, így igen haladós, és ráadásul a minta is igen egyszerű. Remélem eljutok odáig, hogy a fordításhoz engedélyt kérjek a tervezőtől, és közkinccsé tegyem itt a blogon.
A fordításhoz kapcsolódva nem mellékesen meg kell említenem Gyöngyivel közösen elkövetett akciónkat. Gyöngyi azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy az általa kép alapján(!) horgolt Crobaktus mintáját fordítsam le. Ő engedélyt kért a „feltalálótól”, és közzé is tette a mintát az oldalán. Köszönöm Gyöngyinek, hogy rám gondolt, és ezzel inspirált arra, hogy később is fordítgassak, amikor időm engedi. 
És végül, de egyáltalán nem utolsó (sőt! az első) sorban itt van egy táskakezdemény, ami szintén már jóval nagyobbacska a fényképen lévőnél. (Mostani állapotában butaság lett volna lefényképezni, mert semmi más nem látszott volna belőle csak egy lottyadt izé :) Lassan készen van a táska teste (vagy hogy is mondják), hozzákezdek a vállpánthoz és a fedeléhez, azután a béleléshez. Készültségi fokát tekintve, a három projekt közül ez lesz az első, amit teljes pompájában megmutathatok.


Valaki kérte a táska leírását is. Mivel fejből horgolom, teljesen saját „találmány”, és ráadásul menet közben is alakul, formálódik, ezért nem nagyon tudom lekottázni, de az alapvető lépéseket meg fogom mutatni, ha készen leszek vele.

És még egy kérés: ha valakinek tetszett a Pamuya kendőm vagy a Puffancsom vagy a horgolt táskám, most szavazhat rá a TarkaBarka galériában vagy a Barka facebook oldalán. Köszönöm mindenkinek!

9 megjegyzés:

  1. Hű de csini virágok! A színösszeállítás is nagyon tetszik. Talán még brossnak, vagy táskadísznek is nagyon szépek lennének! :)
    Viszont az említett fonalból sajnos nincs a birtokomban, de nagyon szurkolok, hogy találj! Esetleg a Barka FB-oldalán is meg lehetne kérdezni, hátha ott még nagyobb eséllyel találsz valakit.
    Ja és persze a szavazat is megvolt! ;)

    VálaszTörlés
  2. Köszi, Orsi! Én is gondoltam amolyan cserélhető táskadíszre, hát, majd meglátjuk.

    Megpróbálom a fészbukot, valóban ott tényleg nagyobb az esély.

    Köszönöm szavazatod :))!

    VálaszTörlés
  3. Egyre jobban tetszenek nekem a horgolt holmik, ezek a virágok is nagyon szépek. Természetesen szavaztam!

    VálaszTörlés
  4. Perszehogy! Mindegyik tetszett, jól felismertem őket a képek között böngészve:)

    VálaszTörlés
  5. Irenka! Horgolni nagyon jó, erre én is az utóbbi néhány hónapban jöttem rá. Nagyon más, mint a kötés, sokszor úgy érzem, hogy szélesebb a lehetőségek tárháza, mint a kötésnél. Szeretem, na, ez a lényeg.
    Nagyon köszönöm, hogy szavaztál rám!

    Neked is köszönöm, Gyöngyi! Örülök, hogy tetszettek! :)

    VálaszTörlés
  6. Nekem az a kardigánkezdemény nagyon ígéretesnek tűnik!
    A virágok is helyesek, fonalam nincs, de máris megyek szavazni!

    VálaszTörlés
  7. Köszi, Adél! Idő közben a kardigán szépen megnövekedett, de sajnos fonalat nem sikerült szereznem, így momentán rövid ujjú :).

    VálaszTörlés
  8. megint szépeket csinálsz :) a régebbi szépeidre (naná!) szavaztam :D

    VálaszTörlés
  9. Köszönöm szépen! Én is szavaztam ám a tieidre :)!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...