2012. április 1., vasárnap

Silvretta


Már régóta nézegettem ezt a kardigánt, de mindig úgy gondoltam, hogy túlságosan nagy falat, bele fogok unni, és félbehagyom majd. Aztán vettem egy nagy levegőt, és belevágtam. Körülbelül egy hónap alatt lett készen úgy, hogy közben megkötöttem egy Arroyot és meghorgoltam a möbiusomat. Igen büszke vagyok magamra és az én első kardigánomra, mert minden hibája ellenére nagyon tetszik, és azt hiszem jól is áll rajtam — ha szabad ilyet mondanom :). 
A minta roppant trükkös, a háta közepéről kezdődik provisonal cast on-nal, a nyakát hátul rövidített sorokkal kell kialakítani, és aztán jön a fekete leves, mert az elején alul is, felül is fogyasztani kell, de nem egyformán, és ráadásul a csipkeszegély is másmilyen a tetején és az alján, úgyhogy igencsak oda kellett figyelni. Varrás csak a vállán van, ezt is sikerült szépen megoldani, úgyhogy azt hiszem, kiálltam a próbát. A kötés egyenetlenségéről már írtam az előző bejegyzésben, de majd a következő szebb lesz. Mert szeretnék még egyet a Flört színből is — talán másmilyen eleje-kialakítással. Majd meglátjuk, mekkora lesz az elszántság. Egyelőre rózsabimbókat tesztelek. :)

Fonal: Barka Diplomata Golf (34 dkg)
Minta: Silvretta
Tű: 3,5 mm



A záródásra még ki kell találnom valamit,
mert a fogpiszkáló valószínűleg nem túl divatos manapság... :)



19 megjegyzés:

  1. azt a mindenit, ez már mestermunka, egészen biztosan az, hát tudod...! irigy vagyok. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért a mestertől még nagyon messze vagyok, de ez már hordható, és ennek nagyon örülök. Köszönöm, Rita!

      Törlés
  2. Deeeeejóóóóóó! Nagyon teccik nekem ez a kardi:o) Viseld egészséggel!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Gyöngyi! Látod, nem hiába volt a biztatás, eljött ennek is az ideje. :)

      Törlés
  3. ó, én úgy olvastam, hogy mostanság a fogpiszka a legnagyobb divat :DDD

    VálaszTörlés
  4. Igazi profi munka, szuper, nagyon-nagyon tetszik! A bejegyzés is nagyon jó, rakás okosság, linkekkel - köszönet érte!
    Viseld egészséggel a kardidat, és kellemes időtöltést az újabb teszteléshez!

    VálaszTörlés
  5. gratulálok, gyönyörű! miért nem csináltatsz egy apró fa kötőtűt, persze a fogpiszkáló se rossz :) de azt használhatnád sáltűnek is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen!
      Valami ilyesmire gondoltam, de lehet még sáltű is (valahol van kettő is belőle, de hirtelen nem találtam), és a gombot sem vetettem még el.

      Törlés
  6. Szép lett nagyon:). Viszont a divatos fogpiszkálóról beugrott - pedig nagy divat mostanában, hidd el:) -, hogy van 10 cm. hosszú zoknitű, akár 8 mm-es méretben is. Vagy a fa segédtűk is kiválóak.
    bszilva voltam

    VálaszTörlés
  7. Bocsánat, a 10 cm. hosszúból csak kisebb van. bsz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szilvi, köszi az ötletet és a kedves szavakat is! :)

      Törlés
  8. Nagyon szép lett! Nem is lehetett ez olyan unalmas, ha ennyire kellett figyelni közben:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Betti! Hát unalmasnak épp nem volt unalmas, az biztos :)

      Törlés
  9. Szuper lett, Eszter!!!! Én úgy gondolom, hogy igazán illik hozzád! :)
    Remélem, hamarosan láthatom "élőben" is ;)

    VálaszTörlés
  10. Most már biztos. Mégiscsak szedsz Te valamit:)
    Istenem, ez gyonyorű! Viseld nagy-nagy büszkeséggel, szerintem valami hajbavaló dologgal is összefoghatnád, ilyen kontytű vagy mi, lényeg, hogy ne legyen súlyos, ne húzza le a kardigán elejét.

    VálaszTörlés
  11. Köszönöm, Adél! A kontytű is jó ötlet. Majd jövő héten, ha kilábaltam a nagytakarításból meg a húsvétból, elmegyek mindenfelé körülnézni.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...