2013. április 13., szombat

A sikermacska

Zsangyal-bejegyzés

Történt, hogy rég nem látott barátainkkal találkoztunk, akiknek van egy nagyon helyes, majdnem kétéves kislányuk. Noémi kedvenc állata a cica, minden formában: papíron, fényképen, plüssből vagy kerámiából. Gondoltam, horgolok neki egyet, ezzel próbára téve a tudományomat is. Sokat törtem a fejemet, melyiket válasszam, végül az Amineko nevű mintába kezdtem bele. A tervező kérése szerint a kezdőoldalt is belinkelem. (Menet közben kiderült, hogy ez ugyanaz a cica, amit Krókusz-Annamari is elkészített Ákábel néven.)




A macska sikeresen elkészült - az indulás reggelén varrtam fel a farkát. Az étteremben történt az átadás a következőképpen: Noémi a kezébe vette, végigmérte, közölte: Szisza, és onnantól nem engedte el. A cica rövid időn belül megtanult ugrálni (az asztalról pattogott fel), eltakarta a szemét (úgy, hogy a háta mögött nyúlt a bal kezével a jobb szeméhez). És persze némi szerepjáték: cica iszik - és a gazdája is, cica kimegy - persze a gazdájával. És együtt is aludtak hazafelé az autóban. Nem tudom, meddig bírja majd a macska a strapát. Igyekeztem erősen odavarrni minden alkatrészét, de lehet, hogy alulbecsültem az igénybevételt. :)



Barka Gilicét használtam hozzá, 3,5-es horgolótűvel

Azt hiszem, nincs annál nagyobb dicséret, mintha örömmel használják azt, amit az ember ajándékba készített.  És ez egy igazi sikermacska. Vagy macskasiker? :)

14 megjegyzés:

  1. Nagyon-nagyon helyes, és igen valóban ez a legnagyobb öröm:) Gratulálok! A "macskagyárat" is beindíthatjátok, gondolom ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Nem, nem lesz macskagyár, nehogy zenekart alapítsanak! :)

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Köszönöm! Az arc kialakítását meg az összevarrást még gyakorolnom kell, de igazából elégedett vagyok. :)

      Törlés
  3. Vagány lett a macska, elég huncut ábrázata van.... :-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha huncutnak tűnik, az csak azért van, mert a gazdája is nagy zsivány! :)

      Törlés
  4. Szürkábel :) és sokkal-sokkal szebb mint az enyém. Nem is csoda, hogy ilyen nagy sikere lett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kék akart lenni, csal a monitor. :) Nekem a tiéd is tetszik, jópofa, hogy megáll a lábain. :) A siker pedig nem a külcsínnek köszönhető, legalábbis Noémi részéről. Ez az abszolút macskaimádat! Ők még teljesen másnak látják a világot, nincsenek sztereotípiák. A felnőttek már klisékben gondolkoznak, bár ezek a klisék is egyediek, például: miért nincs bajsza?

      Törlés
  5. :))Nagyon édes pofa !Imádom a cicákat .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Bevallom, én is nagyon kedvelem a cicákat! :)

      Törlés
  6. ezt a macskát én is nehezen engedném ki a kezem közül :) de jó újra itt látni! köszi a belinkelt kezdőoldalt, nagggyon hasznos információkat találtam :D tényleg, mióta tudsz japánul???

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Azóta tudok japánul, mióta a japán oldalon angol feliratok is vannak. :) Egyébként nagyon jó kis rajzok vannak hozzá, úgyhogy abból is kiválóan lehet tájékozódni!

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...