2014. március 14., péntek

Laredo


Az én férjemnek mindig van ötlete, hogy mit kössek – neki. :) A kívánság mellény volt, és a Laredo pont megfelelőnek látszott. Tulajdonképpen nem is bántam meg a döntést, akár egyszerű is lehetett volna, ha odafigyelek a minta minden részletére. De híresen figyelmetlen vagyok, így aztán időnként voltak bontások is a kötés mellett. Ha valaki rászánja magát, figyeljen rá, hogy három hossz van megadva a hónaljig és a hónaljtól a nyakig is. Érdemes tanulmányozni a szabásmintán a számokat, és ahhoz igazítani a hosszát. A mellény nem rövidíthető tetszés szerint (legalábbis nem szerencsés), csak teljes mintaismétlésekkel (14 sor) érdemes ezt megtenni. Egyébként könnyen köthető, jól memorizálható a minta, és a leírás is meglehetősen részletes, ha valaki figyelmes, akkor nem ronthatja el. Annyit változtattam rajta, hogy a nyakkivágásnál a mintaismétlést hamarabb befejeztem, mert nagyon furi volt a fél minta, nem tetszett. Egyben kötődik, körben, alulról felfelé, a hónaljtól síkban az eleje és a hátulja külön-külön, majd a vállakat háromtűs leláncolással kell összedolgozni. Passzét papírforma szerint nem kell rá kötni.
Ezzel a fonallal most dolgoztam először, de valószínűleg nem utoljára. Szép a kötésképe, könnyen köthető, nem volt vele gond. Mosógépben mostam 30 fokon, lavórba-lógó-kéz programon, a mosások és öblítések közötti centrifugázások kiiktatásával, de a végén azért picit kicentrifugáztam. Nagyon szépen tűrte, nem nyúlt meg, nem nemezelődött, szép maradt. De szigorúan egymagában volt a gépben mosózsákban.



minta:
Laredo by Angela Hahn
fonal:
Rial Filati Relax 242 (70% gyapjú, 30% akril, 100 g/166 m)
felhasznált mennyiség:
5 gombóc
tű:
4 mm


4 megjegyzés:

  1. Lavórba-lógó-kéz :) a képen meg mellényből-lógó-ingujj :)

    Nagyon jó lett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :)
      Nem volt itthon a kedves tulajdonos, így kénytelen voltam kilógatni az ingujjat :D

      Törlés
  2. Nagyon szép lett, gyönyörű az eleje. :-)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...