2012. december 13., csütörtök

And So Are You


Első pillantásra semmi különös nincs ebben a kendőben. Persze azon kívül, hogy gyönyörűséges a fonal, jó a minta, de a külső szemlélőnek ennyi. Nekem viszont mindig az egyik legbecsesebb darab lesz, mert a fonal nem akárhogy lett az enyém. Aki olvassa  a blogot, tudja, hogy volt egyszer egy csipkekendő cserebere, ahol nem csak a saját páromnak kellett kötnöm,  hanem beugrósként is működtem. Nos, a többiek ezzel a gyönyörűséges fonallal honorálták a munkámat (és Szilviét is, mert hogy ő is beugrós volt – még egyszer nagy köszönet neki!). Szóval jól megleptek és meg is ríkattak a lányok, nagyon-nagyon örültem a fonalnak és szinte azonnal neki is álltam a mintakeresgélésnek. Itt azonban kicsit elbizonytalanodtam, mert bármivel próbálkoztam, mindig volt valami gond. Vagy a fonal tűnt kevésnek a mintához vagy a minta nem passzolt a fonalhoz, nyűglődtem rendesen. Ráadásul a fonal kissé fényes felületű, nagyon el kell találni a mintát, ami szépen érvényesül vele. Végül aztán Rose Beck kendőjénél kötöttem ki, és nagyon tetszett ahogy alakul a dolog. Így kötődött meg ez a szépség, ami most a legkedvesebb darabom.

Fonal: Zauberwiese Seidenmix Nostalgie (100% silk – 200 m/100 g)
Felhasznált mennyiség:  200 g
Minta: And So Are You by Rose Beck
Tű: 5 mm





11 megjegyzés:

  1. Tökéletes választás volt ez a finom minta ehhez a fonalhoz, igazán kellemes az összhatás. Melengesse és simogassa a nyakadat sokáig! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, Gabi! A titkos szervezést, lebonyolítást is! :)

      Törlés
  2. Csak egyszerűen :) hát ez gyönyörűűűűű !! :)

    VálaszTörlés
  3. jó ilyen történetet olvasni! viseld egészséggel és örömmel :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nagy-nagy boldogság volt ez nekem. Köszönöm szépen, Éva!

      Törlés
  4. Csodaszép kendőt kötöttél, telitalálat a mintához a fonal... vagy a fonalhoz a minta :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Anna! Nem volt könnyű dolgom, de azt hiszem egész jól megoldottam. :)

      Törlés
  5. Lélekmelegítő. Ráadásul tökéletes. Magában foglalja mindazt, amit a kézimunkában leginkább becsülendőnek tartok: emlékek, érzelmek, minőségi alapanyag, hozzá egy bámulatos érzékkel választott minta, és a profi kivitelezés.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...