2012. december 10., hétfő

Cserebere II. — Nyakmelegítő

A facebookos csoportban lezárult a második cserebere — mondhatom nagy sikerrel. Most kétszer annyian (hatvanan) voltunk, mint az előzőben és ez sem volt kevésbé izgalmas, mint a csipkekendős.

Először azt mutatom, amit én kaptam Timitől:



Fantasztikusan puha és annak ellenére, hogy nem egy vaskos darab, bizony nagyon kellemes meleg. Minden szempontból olyan, amilyet szerettem volna. A mintáját itt lehet megtalálni. Bár már sokszor megköszöntem, itt most mégis még egyszer köszönöm! :)

És amit én kötöttem Edinának:

Fonal: Drops Baby Merino
Minta: Imogen by Carrie Bostick Hoge
Tű: no, azt nem tudom, talán 3,5 mm

Annak ellenére, hogy sok-sok mintaismétlés volt, én nagyon szerettem kötni. Provisional cast onnal kezdődik és háromtűs leláncolással kell a két végét összedolgozni, így gyakorlatilag a színén nem látszik az illesztés. Azt hiszem, magamnak is el kell követnem egy ilyet. :)

A csereberén készült többi szépséget pedig ITT lehet megnézegetni.

3 megjegyzés:

  1. de jó, hogy betetted a rav linket, tegnap kerestem, de nem találtam, most legalább azt be tudom tenni az enyémről.

    VálaszTörlés
  2. ez az imogen nem akármi! tegnap kezdtem a nobel cowlt, rém egyszerű (gondolom), de azért az első két sorban majdnem elhajítottam :-)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...