2013. április 8., hétfő

Fonós II.


Újabb adag fonalat fontam. Ez már kevésbé artos, mint a legelső, de azért nagyon sok tanulnivalóm van még. A gyapjút a Harmatcsepp által szervezett első első gyapjúnapon vettem a mezőgazdasági könyvtárban. Eleinte nagyon sokat bajlódtam vele, nagyon-nagyon puha és szakadós volt, de rövid idő alatt egymásra találtunk, és onnantól a fonással már nem volt gond, már persze, ami a szakadást illeti, mert azért túl- és alulsodrott (így mondják?) részek még most is vannak benne. A navajo technikát még sokat kell gyakorolni, de nem bírtam kihagyni, és meggyőztem magam, hogy akármilyen kevés is lesz, mégiscsak így akarom cérnázni. A végeredmény 115 gramm és körülbelül 140 méter. Hogy mi lesz belőle, még fogalmam sincs, de hogy megtalálja a helyét, abban biztos vagyok.


4 megjegyzés:

  1. Nekem nagyon tetszik, főleg, mert lila :) Egyébként az az érzésem, hogy a mostanában fonni kezdőkön sokkal nagyobb a "nyomás" (úgy is mondhatnám, hogy teljesítménykényszer, de a világért se vedd rossz néven), mint akár csak egy évvel ezelőtt mondjuk rajtam, amikor még nem voltak facebook-csoportok sem, csak pár kósza blog... Ez egy megállíthatatlan exponenciális függvény :))) De úgy örülök, hogy te is fonsz, mert a kötős "történeteid" alapján sok-sok hasonlóan jó kis fonós történetet remélhetünk...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erika, nálad lilának látszik? Pedig hogy örültem, hogy kint tudtam fotózni, gondoltam így majd mindenkinek olyan lesz, mint nekem. De a monitorok kifürkészhetetlenek :). Eredetileg sokkal inkább barnás, icipici narancsokkal, icipici bézzsel.
      Én nem érzem annyira a nyomást, tudom, hogy sok-sok gyakorlással lehet eljutni oda, hogy az ember elégedetten dőljön hátra, és azt mondja, pont ezt akartam. Ez most még nem volt így, de nem vagyok elégedetlen, mert látom, hogy már ez is sokkal másabb, mint az első volt.
      És persze nagyon örülök, hogy tetszik! :)

      Törlés
  2. először én is a színéről: nagyon szerethető, finom, nőies. az, hogy egyenetlen, alulfonott vagy felülsodrott vagy micsoda? nekem éppen az ilyen avantgarde fonalak tetszenek, sajnos, ritkán kapni hasonlót készen, hogy ráadásul még a színe is megfelelő legyen. jó, ha valami egyedi és egyéni. nem értem, miért elégedetlenkedsz, szerintem sokkal szebb ez így, mintha a géppel készült nagyon szabályoshoz hasonlítana :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, nem, félreértettél, nem vagyok elégedetlen. Szó sincs erről, egyszerűen csak tudom, hogy lehet még ennél sokkal szebb is, és akkor is látszik majd rajta, hogy kézzel készült, és akarom is hogy látsszon, mert nyilván nem arra törekszem, hogy gyári minőséget produkáljak. Azt produkálja a gyár. :P De még lehet ennél jobb, szebb, és lesz is. :)
      És köszönöm, örülök, hogy neked is tetszik :)!

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...