2013. május 26., vasárnap

Ambiente


Végre elkészült az Ambientém. Igaz, hogy hiába vettem meg hozzá az eredetihez is használt fonalat, végül mégis inkább ezt a pamut–bambusz keveréket választottam. Tapasztalatom volt már vele, hiszen tavaly a Rosebud kardigánt is ebből kötöttem. Már akkor is szerettem ezt a fonalat, most sem volt másképp.
Nagyon izgultam, hogy mosás után ne változzon a mérete, és nem kellett csalódnom, pontosan ugyanolyan maradt, mint mosás előtt. Ha felveszem, pont annyira rugalmas, hogy még jó legyen rám.
A nyakával kicsit elégedetlen vagyok, eléggé kifelé pöndörödik még így mosás után is, de azt hiszem, most már így hagyom, és majd a következőnél kitalálok valamit, hogy ne ilyen legyen.

A képek csak azért csalókák, mert a Maargit előnyösebb külsejű ;), mint én, de azt hiszem, rajtam sem áll rosszul, legfeljebb kicsit kerekebb. :)



minta: Ambiente by Astrid Schramm
fonal: Schachenmayr Nomotta Cotton Bamboo
(50% pamut/50% bambusz)
szín: 3 (homok)
felhasznált mennyiség: 26,3 dkg
tüvek: 3,5 és 4 mm

Ha valaki kíváncsi az elkészítés folyamatára, akkor a werkblogon megtalálja a vonatkozó bejegyzést.




7 megjegyzés:

  1. Ha csak a kész kardigánt látnám, akkor is tudnám, hogy Te kötötted. Annyira hozzád tartozik!ó :-) Ja, és szép, mint mindig!

    VálaszTörlés
  2. Csini póló :) Margit néha kölcsönadja neked?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Margit önző, úgy kell róla leimádkozni. :D
      Köszi, Annás! :)

      Törlés
  3. csinos, nőies (maargit is;). mostanában nagyon rákattantam az ilyen felsőkre :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...