2014. február 20., csütörtök

Cobblestone


Nem most készült el ez a pulóver, már lassan egy hónapja, de kimosni és fényképezni csak most értem rá. És amennyire nem szerettem kötni, annyira elégedett vagyok vele. A lentről felfelé kötés utálatos dolog, nehéz a méretezés, látszik is, hogy talán egy kicsikét hosszabb lett a kelleténél. De legalább az ujja hossza teljesen jó.

Nem szerettem a lustakötésben a rövidített sorokat sem, az egyik oldalon a fordulószem nagyon megnyúlt, de úgy tűnik, mosás után elrendeződött a dolog, mert nem kellett igazítanom rajta.

A fonallal ez volt az első találkozásom, de megtartom jó emlékezetemben, mert szépen köthető, könnyen kezelhető. Mosógépben mostam ki, 30 fokon, mosózsákban, azon a programon, ahol egy kéz lóg bele a lavórba :D, és csak ez a pulcsi volt a gépben. A mi mosógépünkön nincs 400 fordulatos centrifuga, csak valami kímélőbb rövidprogram a centrifugálásra, így azt választottam a végén, de nem is hagytam teljesen lefutni, kikapcsoltam körülbelül a felénél. A fonal nagyon jól bírta a mosást, centrifugálást, ez külön is nagyon szimpatikus benne, mert egy ekkora holmit kézzel kimosni nem kis feladat (csináltam már a Wagenfelddel, nem kívánom senkinek).


minta:
Cobblestone by Jared Flood
fonal:
Cheval Blanc Tobiane
(60% akril, 30% gyapjú, 10% alpaka; 50 gramm/100 m)
az 1001fonaltól
felhasznált mennyiség:
13 gombóc
kötőtű:
3,75 mm



4 megjegyzés:

  1. Szép, visszafogottságában elegáns darab. Köszi a beszámolót a fonalról! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! A beszámolónak meg természetesnek kéne lenni, nem is értem magam, hogy máskor miért nem írok ilyesmikről. No, majd ezután :)

      Törlés
  2. Szia!
    Én is megkötöttem a férjemnek egy-két évvel ezelőtt karácsonyra, az eredeti Shelter fonalból. Most nem részletezném az anyagi befektetést ... Ő azt mondta, aha, szerinte nem áll neki jól és ez különben is egy NŐI pulóver, miért nem kérdeztem meg, ezt előbb is megmondta volna. Azóta egy kiválóan használható, tökéletes pulóverem van bármilyen szabad ég alatti tevékenységhez. Így aztán elég vegyes érzelmek kavarodtak fel a kép láttán. Egyébként jól sikerült darab, remélem nálatok a célszemély örül neki ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, nagyon sajnálom :( És ráadásul abból a szuper fonalból, ami valóban nem olcsó, de gondolom, megéri az árát. Kár, hogy neki nem tetszett. Szerintem egyébként a pulcsi uniszex. ;) Az igazság az, hogy miután tudom, hogy férfiakkal nehéz az ilyesmi, én mindig kikérem a véleményét az elkészítendő darabról. Így lehet, hogy nem lesz igazi meglepi, de biztos, hogy örülni fog neki. És szerencsére ő nagyon szereti, amit én kötök neki, nagyon büszkén hordja, a cimboráknak még dicsekszik is vele :D Azért remélem, hogy azóta sikerült olyat is kötni, ami a te férjednek is tetszett :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...