2014. augusztus 7., csütörtök

A Szatyor, a Róka és a Bárány



Akkor szép sorjában a júliusiak:
A PIF-játékban Anett elnyert tőlem egy nemezelt szatyrot. A szatyor első nekifutásra nagyon ormótlan lett a nemezelés után, ezért kötéspróbát kötöttem, nemezeltem és újráztam. A második verzió már elfogadható, bár ha megint megkötném (talán egyszer fogom is), akkor egy kicsit vékonyabb fonalból kötném, és nem alpakatartalmúból, mert sokat kínlódtam a szösztelenítésével.
A szatyor hozzávalóiról részletesen a ravon olvashattok.


A következő projekt egy Róka volt, amit a szatyorhoz hasonlóan már régóta szerettem volna meghorgolni. A nyaralás ideje alatt kb. 6 nap alatt el is készült. Jópofa volt, ahogy alakult, pocakosodott, szeme lett, és végül amikor összevarródott, nagyon kedves kis figura lett belőle. Jó gazdája lett. :)
A tervező többi figurája is nagyon jópofa, a leírás kiváló, érdemes belevágni, én már el is kezdtem egy nyulat, de az enyémen nem lesz virágos tetkó :P.
A Róka amúgy kisebbfajta lavinát indított el a facebookos csoportban, úgyhogy itt-ott biztosan fel fognak bukkanni hasonló figurák. :) Például itt már olvashattok is az előkészületekről.
A róka hozzávalóiról részletesen itt olvashattok.





A harmadik alany a Bárány, Marcsinak készült, és tudom, jó helye lesz, mert az ő tanyáján sosem lesz egyedül, és megnyírni sem fogja senki :)
A Bárány tanulsága az, hogy a horgolt figurákat sokkal tömörebbre lehet csinálni, a kötés lazább (vagy talán kisebb tű kellett volna? csuda tudja), ezért a hátán a fogyasztásoknál kicsit kilátszik belőle a töltelék.
A Bárány a ravon itt.





8 megjegyzés:

  1. a júliusihoz hasonló termékeny augusztusod legyen! ezen a táskán én is elgondolkodtam, az állatkák pedig tüneményesek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, Éva! A táska jópofa, próbáld ki!

      Törlés
  2. Ez a roka bizonytalanitott el abban a prekoncepciomban, hogy en nem horgolok amigurumit.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, én sem gondoltam volna, hogy egyszer idáig jutok, de ezek szerint bármi lehetséges :D

      Törlés
  3. Mennyi szépség! A táska a kedvencem, az állatkák közül meg a bari. :-)

    VálaszTörlés
  4. Az a róka, az a róka... Nagyon tetszik :) És a bárány se kutya :)

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Liebster Awards vándordíjat adtam az oldaladnak.
    http://zoldpamuk.blogspot.hu/2014/08/megy-serleg-vandor-utra-avagy-liebster.html
    További sok sikert kívánok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönjük, igyekszünk mihamarabb válaszolni a kérdésekre, és gondolkodunk a továbbadáson! :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...