2019. szeptember 5., csütörtök

Copy + paste

Nem teljesen másolat, de mégis.


Eszter már meghorgolta egyszer ezt a kendőt, ugyanebből a fonalból, nagyjából ugyanebben a méretben. Én most újráztam, és eredményes fonalfaló projektet követtem el. Évek óta várakozó gombolyagokat, valamint egy visszabontott kísérlet darabkáit horgoltam bele. (Kiváló alkalom volt a száleldolgozást és a toldást gyakorolni, meg úgy egyáltalán: magát a horgolást.)

Eddig is tudtam, hogy a legegyszerűbb dolgokon is tudok problémázni, így ez a kendő is elég nyögvenyelősen ment: többször lebontottam, újrakezdtem, kicsit visszabontottam, hezitáltam, pihentettem, újra elővettem.
Pedig végtelenül egyszerű a minta, még én is képes voltam megjegyezni, ami elég nagy szó, mert általában legalább annyi energiát fektetek a mintaleírás testreszabására, mint amennyit a tényleges elkészítésbe. Ráadásul valamilyen oknál fogva csak rajzból, vagy angol nyelvű leírásból tudok horgolni, még nem jöttem rá, miért.


Eszterrel többször konzultáltunk* telefonon, emailben, chaten és személyesen, miközben böködtem a kendőt, ám még így sem sikerült rájönnünk, hogy miért néznek ki máshogy a szemek, mint az oktatóvideókban, vagy mint ahogy ő készíti. De nem baj, egy kis titokzatosság sosem árt.



* Ezúton is köszönöm neki a sok-sok segítséget és bátorítást.

4 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...