Többfelé jártunk, csak a lustaságom és a munkatenger megakadályozott abban, hogy felrakjam a képeket.
Vácrátótra mentünk október első hétvégéjén, ahol az arborétumban mindenféle házi készítésű bio-öko-natúr termékek vására zajlott. Odafelé (is) a Megyeri hídon mentünk keresztül, amit én először láttam, és lehidaltam tőle :)
Megyeri hídon
A vásáron tönkölyös pogácsát, kellő mennyiségű csokit vettünk magunkhoz, meg természetesen sajtot. Láttunk még étvágygerjesztő gombákat, rengeteg mézet, mindenféle „disznóságokat”. Az egyik standnál kenyérlángost árultak (bár nyitáskor még épphogy kelt a tészta), igazán „autentikus” volt a hangulat: a négy huszonéves igen cifrán káromkodott, abszolút figyelmen kívül hagyva, hogy 1. mindenki 1-2-3-sok gyerekkel érkezik, 2. nem szívesen tömöm a pénztárcáját annak, aki nem tud viselkedni. Bár ez lehet, hogy csak hármunk véleménye volt.
Az arborétumban mindenesetre kellemes sétát lehet tenni, bár vannak elhanyagoltabb részei is. Kedvcsinálónak néhány villanás (katt a képre)
Amerikai kányabangita
A kányabangita nagyon érdekes termést hoz, olyan, mintha koktélcseresznyét lehetne szüretelni róla. Sajnos a képek nem sikerültek, ezen konkrétan csipkebogyóra emlékeztetnek a bogyók.
Múlt hét végén a Vértesben jártunk, Szárliget és Tatabánya között tértünk le az erdőbe. 2008. szeptember 20-án jártam itt legutóbb a párommal, második közös kirándulásunkon, ahol még csak kirándulásra társultunk. :) 15 km-es túra lett most is a vége, mert persze most sem figyeltük kellőképpen a jelzéseket, és most is eltévedtünk, mint két éve. De megérte, mert rengeteg gombafényképet készítettünk, és persze égett a zsír – hogy a fitneszgurut idézzem. :) Bár én valamit rosszul csinálok, mert a mérleg egyre többet mutat, nem kevesebbet.
Visszatérve a túrára: Vitányvár volt az egyik pont, ahová felkúsztunk, illetve a Körtvélyesi temető, ami az erdőben bújik meg csendesen.
És hogy ez a hétvége se maradjon program nélkül: a Néprajzi Múzeumban még látható (M)ilyenek a finnek? kiállításon voltunk. Valami oknál fogva tizenéves korom óta vonzanak az északi országok, bár Krakkón túl még egyszer sem jártam. Tamás viszont élt nagyjából másfél évet Finnországban, így sok tárgy, ami a kiállításon látható, már ismerős volt nekem az elbeszéléseiből. Hát mit mondjak? Még nagyon-nagyon sok dolog belefért volna a kiállításba, de így sem veszített a vonzerejéből az ország és az ott élők.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése