2012. február 12., vasárnap

Megható

A fotót Katától kölcsönöztem, itt is köszönöm!
Nem szaporítanám a szót, nálam sokkal jobban szebben írtak erről a jótékonysági projektről a többiek, ezért ide linkelem őket, látogassatok el hozzájuk, ha eddig  még nem tettétek volna: Cili, Enikő, Kata, Zsuzsa. Köszönöm, hogy egy kicsit én is kivehettem a részemet, hozzá tehettem én is valamit. Köszönet illeti Enikőt, aki majd célba juttatja az apró holmikat, és aki nem adta fel, addig levelezett, míg meg nem találta a megoldást a továbbiakra (erről majd később), a barkás lányokat is, Gabit, Lucát, Beát, hogy felvállalták a begyűjtést és a tárolást.
Életem első ilyen akciója volt, maradandó élmény lesz, érzem.

Un proyecto de caridad:
gorritos, capas pequeñas, zapatitos a una clínica de los prematuros


6 megjegyzés:

  1. Annyira jó volt szerintem is közösen segíteni! Remélem lesz folytatás :-)

    VálaszTörlés
  2. jaj, de szépek! én is benne lennék a folytatásban!

    VálaszTörlés
  3. Úgy látom, hogy rajtunk nem múlik. :)

    VálaszTörlés
  4. Hát csak ámuldozok az itt található csodaszép dolgokon. Néhány mintát ki fogok próbálni. Egészen "lázba" hozott ez a sok szép kreatívság. És nagyon köszönöm a munkátokat. További szép napot kívánok!

    VálaszTörlés
  5. Én most cseppentem ide, de elájultam, mennyire ügyes munkáitok van. Nagyon sokat tanulok belőle, ha megengeditek, csodaszépek, így legalább kiélhetem a kreativitásom, a kis sapik kötése után és nem unatkozom. Köszi Nektek.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...